
Balra restaurált képeslap: a gőzmalom a gépműhellyel. Jobbra ménesudvari
idill – a Csekonics-udvar. Az előtérben álló személy kilétét homály fedi.
A kép
közepén,
kupakos pipával
a szájában
Fehér
Sándor
egykori
méneskari
kocsis ül, aki nyugdíjazását követően a ménesudvart gondozta és őrizte – ő
felelt az udvar, az épületek és az istálló tisztaságáért és a rendért.
A „boldog békeidők” történelmi fogalmakon túlmutató szellemiségét és hangulatát
Vitézy-Früstök László albumának képei, Kőházi Péter és Hegyi
Pál néhány képe,
valamint Fekete István gyönyörű felvételei ábrázolják. Annak
a kornak a mindennapjait, amikor Mezőhegyest „Kis Budapestnek” nevezték, s
mindenki ide akart jönni dolgozni.
A kiállítás különleges figyelmet szentel Fekete Istvánnak, aki a kiállított fotók nagy részét készítette. A digitális fotó-munkákat Debreczenyi
Zoltán informatikus, Janovszki László tanár, informatikus, Ifj.
Kerekes György agrármérnök
és magam végeztük. A terem helyreállítását, a kiállítást rendezését, a gyűjtést
magam végeztem a családom segítségével. A szövegek megírásában idős emberek
visszaemlékezésére támaszkodtam. Köszönet illeti a 83 éves Havasi Jánosné
Ilyés Erzsébetet, aki a felvételek készítésének idején még kislány
volt, mégis elevenen élnek benne a kor emlékei, valamint Vörös Lajost,
aki 1944-ig, megszüntetéséig a „Hangya Szövetkezet” kereskedője volt. Jelenleg
96 éves. A fotókiállítást
egy exkluzív DVD-lemezen is elkészítettük, amely négyszáz kiváló minőségű –
a fenti képekhez hasonlóan három-négy mondatban kommentált – felvételt mutat
be. A képnézés közben a látogatók korabeli katonadalokat, népdalokat, műdalokat
hallgathatnak eredeti, digitálisan felújított felvételeken. A megnyitón egykorú
tölcséres gramofonon Karádi Katalin dalait játszottuk.

A tározóban Fekete István személyes tárgyai. A dán bocholti hadifogság
emlékei: levelezőlapok, fotók, katonakönyvek, jegyzetfüzet: benne a mezőhegyesi
bajtársak
névsora, versek, cigarettamárkák. Régi fényképezőgépek, középen albumba gyűjtve
a két háború közti törzsménekről készült fotók. Eredeti felvétel 1886-ból:
a Millennium évében a Cukorgyárban cukorból készítették el a Szent Korona
hatalmas mását. A falakon hatalmas tablók. Életképek a két világháború közti
időszakból,
épületeink, híres mezőhegyesi személyek. Lent vetőgép reklám-fotója. Lent,
jobbra a tabló részletén a mezőgazdasági nagyüzem működésének pillanatképei,
gépek, tenyésztett állatfajták.
