Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület
18392140-1-04

Mezőhegyesi Mazsorett Csoport

Mezőhegyesen a Fúvószenekar megalakulásakor még nem volt hagyománya a MAZSORETT-nek. Két év múlva, 1997-ben, Krcsméri Tibor és Paulikné Szabó Ildikó közösen tervezték és alakították meg a zenekar előtt táncoló lányok csoportját. Azóta is rendszeresen tevékenykednek együtt a zenészek és a táncosok különböző városi és környékbeli települések rendezvényein. Külföldön is vendégszerepeltek már. Jártak Németországban, Olaszországban, Romániában. Évente találkoznak a Kézdivásárhelyi testvérvárosunk fúvós zenekarával és mazsorett csoportjával. Nagyon nagy sikerrel minden évben megrendezik az Újévi Koncertet, ahol az egész lakossággal együtt köszöntik az Újévet.
1997-ben, amikor megalakultak, Paulik Ildikó még csak 3 éves volt, Stephanik Éva pedig 3. osztályos. Most pedig láthatjuk felnőttként, aktívan táncolni őket. Éva növendékből koreográfus és csoportvezető lett.
Ő vezeti a Rubin és a Smaragd csoportot. Paulik Ildikó a Gyémánt csoportnak tanítja a botforgatás elemeit, és az esztétikus táncmozgást. Surányi Erzsébet a Gyöngyvirág csoportot tanítja, ők a legkisebbek az Egyesületben. A szülők anyagilag és saját erőből támogatják a lányokat, flitterezik és díszítik szereplős ruháikat.
A kezdeti 20 fő és a mostani 44 fő között, a 15 év alatt nagyok sok gyerek megpróbálta a botforgatást. Ma már mazsorettes unoka is van, hiszen a Gyöngyvirágok között táncol Balogh Lili, akinek anyukája is mazsorettezett mindaddig, míg meg nem született az utánpótlás.
Aki alapító tagnak számít: Varga Szilvia, Stephanik Anett, Gál Adél, Stephanik Éva, Cseri Viktória és Paulik Ildikó. Szinte a kezdetektől tag: Kun Kitti Kata, Ivanov Vivien, Polacsik Vivien, Frankó Anett, Surányi Erzsébet. Közülük 6 lány a Smaragd csoport tagja még ma is. Őket kiegészítik a feljövő utánpótlás csoportból: Magosi Hanna, Mikula Patrícia, Kecskés Eliza.
A Smaragd csoport létszámát erősítik a végegyházi gyerekek is, akik vonattal, szülői segítséggel járnak át, rendszeresen és nagyon lelkesen: Androvicz Edina és Rádai Renáta. Köszönjük nekik!
Az évforduló alkalmával szeretnénk megköszönni mindazoknak a munkáját, anyagi és erkölcsi támogatását, akik hozzájárultak ahhoz, hogy most méltóan ünnepelhessünk. Minden szülőnek, akik kísérik, öltöztetik, utaztatják, bíztatják és anyagilag finanszírozzák gyermeküket.
Paulikné Szabó Ildikónak, aki létrehozta a Mazsorett csoportot, és a mai napig gardírozza a gyerekeket, lehetővé teszi szereplésüket, utaztatásukat, ruházkodásukat, valamint felel a színvonalas műsorokért, Ő a mazsorett művészeti vezetője és az Egyesület Elnöke.
Stephanik Évának köszönjük a türelmes, kitartó foglalkozást, a táncos produkciók koreográfiáját, és a műsorszámok betanítását.
Paulik Árpádnak, aki az első pár csizmát vette a csoportnak, aki anyagilag támogatja az utaztatásukat és a ruhavásárlásukat is. Kun Mihály Vezérigazgató Úrnak, aki szülőként és szponzorként eljuttat bennünket külföldi szereplésekre, és támogatásával újabb csizmákat, ruhákat vehettünk a csoport tagjainak.
Cseri Józsefné Éva néninek köszönjük a sok csillogó díszeket a ruhán, a pártán.
Pintérné Marika néninek is köszönjük a szép ruhák gyors elkészítését.

Támogatóink

Kun Mihály és a Ménesbirtok Zrt., Kovácsné Dr. Faltin Erzsébet, Mitykó Zsolt,
Antalné Erdélyi Dóra, Zsóri László, Zsóriné Kovács Márta, Fiala Gyöngyi, Kiss Krisztina,
Hegedűs Mihály, Jeszenka Zoltán, Jeszenkáné Szentmihályi Katalin, Magosiné Kardos Helga,
Dr. Gurzó Mária, Kecskés Sándorné, Kecskés Emese, Cseri Józsefné, Rajos István,
Kovácsné Gulyás Éva, Pintér Ferencné, Perlaki Edit, Molnár Csilla, Szülők,
Képviselők, Tombolatárgy felajánlók

Mazsorettesek névsora

Ábrahám Vivien, Androvicz Edina, Augusz Szilvia, Augusztinszky Bianka, Bencze Mercédesz,
Bende Noémi, Bakai Vivien, Balogh Lili, Boros Anna, Czene Natália, Czene Patrícia, Csatári Edit,
Cseri Viktória, Frankó Anett, Gyenes Imola, Hegedűs Rózsa, Kancsó Hanna, Kecskés Eliza,
Kerekes Petra, Kispál Kiara, Krasznai Krisztina, Krébesz Cintia, Kun Kitti Kata, Mag Fruzsina,
Mag Szintia, Magosi Hanna, Magyar Nóra, Markovits Boglárka, Mikula Patrícia, Pál Gréta, Páll Petra,
Paulik Ildikó, Polacsik Vivien, Rádai Renáta, Rajos Ágnes, Sárközi Tamara, Stephanik Éva,
Surányi Erzsébet, Szabó Nóra, Szabó Viktória, Szekusán Rebeka, Tar Laura, Tóth Martina,
Trajer Cintia, Varga Henrietta

2022. évi gazdálkodás főbb adatai

Közlemény

Fotók

Mazsorett minősítő verseny (Makó)
2003. december 6.
Nemzetközi fúvoszenekari és mazsorett találkozó (Réty - Sepsiszentgyörgy)
2004. július 15-16-17.
Nemzetközi fúvoszenekari és mazsorett találkozó
2004. szeptember 5.
III. Mazsorett találkozó (Tótkomlós)
2005. május 1.
Zenekari találkozó
2005. augusztus 21.
Iskolai rendezvény
2006. április 29.
III. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivál
2007. augusztus 19-20.
Nemzetközi fúvoszenekari és mazsorett találkozó (Réty)
2007. augusztus 26.
Nemzetközi fúvoszenekari és mazsorett találkozó (Réty - Kézdivásárhely)
2008. augusztus 2.
Újévi koncert
2009. január 3.
Mazsorett Bál
2011. március 19.
Borfesztivál Szeged
2011. május 22.
Mazsorett Bál
2012. április 14.